Már látogatható az új időszaki kiállításunk!
2017.06.02

2017. május 11-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban új nemzetközi időszaki kiállítás nyílt Itália hatása Liszt Ferencre címmel, amely egy évig látogatható. A kiállítást Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, valamint Dr. Gian Luca Borghese, a budapesti Olasz Intézet igazgatója nyitották meg, közreműködött Gregorio Nardi zongoraművész. A kiállítás a bolognai Fondazione Istituto Liszt támogatásával, munkatársainak együttműködésével jött létre, kurátorai Domokos Zsuzsanna, Rossana Dalmonte és Mariateresa Storino. A kiállítás egyben az Olasz Intézettel közösen rendezett háromnapos programsorozat része volt, amely a Liszt Múzeumban létrehozott kiállítás megnyitójával kezdődött, majd az Olasz Kultúrintézetben folytatódott Gregorio Nardi zongoraművész úr hangversenyével, és a harmadik nap, a múzeum szokásos szombat délelőtti matinékoncertjével fejeződött be, amelyen szintén Gregorio Nardi művész úr adott a kiállítás tematikájához kapcsolódó hangversenyt.

A kiállítást a helyi adottságokhoz alkalmazkodva szokásos módon két helyen tudjuk bemutatni: a múzeum középső szobájában lévő tárlókban Liszt olaszországi tartózkodásainak eseményeit, főbb kapcsolatait időrendi sorrendben követjük, a földszinti kiállítótérben pedig inkább tematikus csoportosításban állítottuk ki a dokumentumokat. A kiállítás anyagában ezúttal igyekeztünk olyan ismeretségeket és különleges dokumentumokat is bemutatni, amelyek még a Liszt irodalomban is háttérbe szorulnak, és általánosan nem köztudottak, különösen magyarországon.

A kiállítás fenti részéhez hamarosan tableten kiegészítő információk, zenék is igényelhetőek egyéni látogatók számára, valamint a háló-dolgozószobában lévő érintőképernyős asztalon látogatóink közel száz itáliai helyszínt kereshetnek meg a programban, ahol Liszt járt, és ehhez korabeli képeket, és Liszttől származó levélidézeteket olvashatnak.

 

Dr. Vigh Andrea                                   Dr. Gian Luca Borghese

 

Domokos Zsuzsanna                             Rossana Dalmonte                           Mariateresa Storino


Gregorio Nardi