Bartók és Hacsaturján A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Második zongoraversenyét Bartók 1930–31-ben írta azzal a szándékkal, hogy a rendkívül nehéz 1. zongoraversenynek mintegy ellendarabját, hálásabb és tetszetősebb párját megalkossa. A mű egyébként számos vonatkozásban utal Bartók neoklasszikus stíluskorszakára, amelyben az 1. zongoraverseny is fogant. A barokk utánérzés azonban ezúttal másodrendű szerepet játszik Stravinsky „barbár” hangvételű kompozícióinak hatása, de főként a magyar népzene inspirációja mellett. A zenekar partnere ez alkalommal Amano Honoka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szólistaképzős hallgatója, akinek a Bartók-zongoraverseny egyben diplomavizsgája is. Az orosz író, Lermontov azonos című darabja alapján készült az Álarcosbál, mely egyike az elismert örmény zeneszerző három balettjének. A történet egy elveszett karkötő tragikus történetét meséli el erőteljes, sorsdöntő érzelmek kibontakozásával. A szerző 1941-ben komponálta a kísérőzenét, majd később, 1944-ben az öttételes zenekari szvitet. A mű leghíresebb tétele a keringő, amelyet Hacsaturján egyik legszebb és legnépszerűbb darabjaként tartanak számon. A Gajane négy felvonásos balettet 1942-ben, a leningrádi Kirov Színházban mutatták be. A mű a karaktertánc és a balett kombinációjának kiváló példája, Hacsaturján a zenét később több szvitben is feldolgozta. A népi tárgyú „táncjáték” egy szovjet-örményországi kolhozban játszódik.