2014. január 25. 18.00-20.00

Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Doktorandusz koncertek

Kamaraművek felsőfokon 1. A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Eric Sessler
Szonáta hárfára és gitárra - I. tétel

Bartók
Román népi táncok

J. S. Bach
cisz-moll prelúdium (BWV 849)

Rahmanyinov
Noktürn, op. 10/1

Boccherini
Két tétel a D-dúr gitárkvintettből - Grave assai és Fandango (G 448)

Albéniz
Córdoba a Spanyol dalokból, op. 232/4

de Falla
Spanyol tánc a La vida breve-ből, No. 1


SZÜNET

Debussy
Szonáta gordonkára és zongorára (1915)

Debussy
Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára (1916)

Debussy
Szonáta hegedűre és zongorára (1917)

-;-Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Környei Miklós (gitár)

Zétényi Tamás (gordonka), Birtalan Zsolt (zongora)

Tóth Zsuzsanna (fuvola), Izsák Ilona (brácsa), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa)

Borsos Kata (hegedű), Birtalan Zsolt (zongora)
A doktorandusz-képzésben résztvevő hallgatók a világhírű magyar kamarazene-hagyományt viszik tovább a legmagasabb szinten, zenei gyakorlatuk legfontosabb részét képezi a kis csoportokban történő muzsikálás, melyben nemcsak az egyéni tudásukat mutathatják meg, hanem azt is, hogy miként tudnak együttműködni. Ennek az együtt-muzsikálásnak gyümölcsét hallhatja a közönség a doktorandusz-koncertsorozatban. A sorozat első koncertjének műsorán a kamarazene igazi ritkaságai szerepelnek. Mindjárt egy szokatlan párosítás – hárfára és gitárra írt művek – után Debussy ritkán hallható három utolsó szonátája szólal meg. A hárfa- és gitárirodalom önmagában igen jelentős: egyrészről lírai, másrészről a spanyolos kolorit színei jelennek meg benne. Ennek ötvözetét hallhatjuk a koncerten, melyen a kifejezetten hárfára és gitárra írt művek mellett átiratok is megszólalnak, többek között zongoradarabok hangzanak el Bachtól Bartókon át Sosztakovicsig, különleges, új köntösben.Debussy életének utolsó éveiben az első világháború okozta depresszióhoz hozzájárult, hogy ekkor már halálos betegségben szenvedett: rákos volt. Nem meglepő tehát, hogy hasonlóan például Beethovenhez, a nagyzenekari és zongoraművek után ő is a kamarazenéhez fordult, melyben az individuum szólalhat meg, mondhatja el saját, egyéni érzéseit. Egy levélben egyenesen így fogalmazott az utolsó szonátákkal kapcsolatban: „visszatértem a tiszta zenéhez”. Ebből is érezhető, milyen fontos volt számára három utolsó befejezett műve, melyeket – az apparátustól függetlenül, hiszen duóról és trióról is szó van – mind szonátának nevezett. Valóban egy ciklusba szánta a darabokat, sőt, ha lett volna rá ideje, tervei szerint további három darabbal tette volna egésszé a ciklust. Ezekre a művekre nem az impresszionisztikus, elmosódott hangzásvilág jellemző, sokkal inkább az egyes dallamok, motívumok ide-oda cikázó sokszínűsége, az akár előző tételekből felsejlő tematikus visszautalások, diatonikus-modális harmóniavilág és fantasztikus ritmikai játékok. A koncertező zongoraművész Debussy is ezekben a művekben búcsúzott, hiszen utolsó nyilvános fellépésén a hegedű-zongora szonátát játszotta Gaston Poulet-val St. Jean-de-Luz-ben, 1917 szeptemberében.

de:Tickets:

A belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.