Klukon Edit és Ránki Dezső koncertsorozata • 4.4

2021. október 16. 19.30-21.00

Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Liszt Ünnep

Klukon Edit és Ránki Dezső koncertsorozata • 4.4

Liszt összes szimfonikus költeménye IV.

Liszt: Hamlet
Liszt: Hunok csatája
Liszt: Az ideálok
Liszt: A bölcsőtől a sírig

Klukon Edit, Ránki Dezső (zongora)

Liszt Ferenc születésének bicentenáriumi évében, 2011-ben Ránk Dezső úgy nyilatkozott, hogy a kerek évfordulóktól függetlenül számára „minden év Liszt-év”, de örül annak, ha „a szokásosnál nagyobb figyelem következtében több alkalmunk van olyan műveket is eljátszani, amelyeket egyébként esetleg bizalmatlanul fogadnának. Így esély van arra, hogy egy kicsivel ismertebbé váljon Liszt zenéjének az a része, amelyet a koncertszervezők és a közönség félelme miatt mindmáig kevesen és kevésszer hallottak személyesen.” Liszt első tizenkét szimfonikus költeménye az 1850-es években készült, az utolsó (A bölcsőtől a sírig) közel harminc évvel később. „Az első tizenkettőnek Liszt egy időben írta meg zenekari és kétzongorás változatát. Később az összes darabból készített négykezes változatot is, jó néhányat csak két évtized múltán. Ez azt jelenti, hogy a szimfonikus költeményekből ezek a legkésőbbi, legérettebb változatok. Liszt olyan fantasztikusan értett a zongorához, hogy a zenekari művek zongoraátirataiban igazi zongoradarabok születtek, megjelenítve az eredeti művek esszenciáját.”

de:Presented by

Zeneakadémia Koncertközpont, MÜPA, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

de:Tickets:

2 500 Ft