213 éve ezen a napon született Liszt Ferenc

2024. október 22.

A világszerte ismert és tisztelt zeneszerző, zongoraművész és tanár, a budapesti Zeneakadémia egyik alapítója és elnöke volt. Az általa alapított intézmény ma is a nevét viseli és szellemi örökségét igyekszik folytatni. Múzeumunk és kutatóközpontunk a zeneszerző életével és egykori otthonával kiemelten foglalkozik, célunk, hogy a mester életét és életművét magas színvonalon, érdekes programokkal és tudományos munkával minél szélesebb körhöz juttathassuk el. Célunk továbbá, hogy  a hozzánk érkezők szívesen időzzenek a múzeumban, jó emlékekkel távozzanak és szívesen látogassanak el újra Liszt egykori otthonába.

 

Liszt több születésnapját - köztük a 35 és a 65 évest - is Auguasz Antal barátjánál töltötte Szekszárdon. 1870. október 21-én - 65. születésnapja előestéjén - a szekszárdiak fáklyás felvonulást tartottak a mester tiszteletére, majd díszvacsorával köszöntötték a zeneszerzőt. A másnapi születésnapi ünnepségen olyan ismert zenészek voltak jelen, mint Reményi Ede, Mihalovich Ödön, Sophie Menter, Ábrányi Kornél vagy Mosonyi Mihály.

A nagyszabású ünnepségek ellenére Liszt alapvetően a csendes és nyugodt vidéki életformát kereste és élvezte látogatásai alkalmával. Így vallott erről 1870-ben barátjának:

„Már 1846-ban, első tartózkodásom alkalmával tapasztaltam vendégszeretetének szivélyes kedvességét, mely húsz évet öregedve, semmit sem gyengült, nem is beszélve arról, hogy magam, húsz évvel idősebben, sokkal jobban tudom méltányolni az olyan állandó és odaadó barátság értékét, mint amilyen az Öné. S ha megadatik nekem, hogy visszatérhessek Önökhöz, ez az alkalom pedig, remélem, nem késik sokáig, készüljön el rá, hogy nem megyek el ilyen hamar. Valóban túl jól érzi magát ott az ember ahhoz, hogy elmozduljon.”