A rajzverseny ünnepélyes eredményhirdetése

2018. november 22.

November 20-án nagy sikerrel zajlott le a Liszt Múzeum által második alkalommal hirdetett általános iskolásoknak szóló rajzpályázat. Tavaly a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola 3. emeleti folyosóján volt lehetőségünk kiállítani a közel 250 beérkezett alkotást, most a szám megduplázódott, majdnem 500 rajz érkezett be. Az idei kiállítás azonban csak tiszavirág-életű lehetett, hiszen a Régi Zeneakadémia kamaratermében napi szinten fontos eseményeket bonyolítanak le, ezért a rajzpályázatra beérkezett legnívósabb rajzokat csak ideig-óráig láthatta a közönség, így viszont aki szerette volna, már aznap este hazavihette a munkáját.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a múzeum igazgatója, Dr. Domokos Zsuzsanna köszöntötte az egybegyűlteket, szponzorokat, kiemelve a Terézvárosi Önkormányzatot és külön köszöntötte napjaink egyik népszerű előadóművészét Csemer Boglárkát (művésznevén Boggie-t), akinek Parfüm című dala gyerekek százait inspirálta alkotásra. Az énekesnő az eredményhirdetés végén dedikálta is az általa ihletett műveket.

A múzeum időszaki kiállításából kiindulva, melyen a Liszt-hagyaték legszebb kottacímlapjai láthatóak, a gyerekek a megadott négy zeneszám egyikére kottacímlapot vagy CD borítót alkothattak. Szlávik Dóra, az esemény életre hívója, beszédében többek között bemutatta Balogh Ádám zongoraművészt, aki Beethoven op. 109-es E-dúr szonátájával emelte az est ünnepi hangulatát. A 24 díjazott mindegyike megjelent, át tudta venni az ajándékát, oklevelét, de a múzeum azoknak is készült apró ajándékkal, akik most nem jutottak a legjobbak közé. A kamaraterem pódiumán lévő paravánokon illetve a színpad előtti asztalokon kb. 150 rajzot állítottunk ki, a nem kiállított pályaművekért előre egyeztetett időpontban eljöhetnek a tanárok, szülők, gyerekek a múzeumba, az apró ajándék nekik is jár.

A terézvárosi Hatoscsatorna is jelen volt az eredményhirdetésen, interjú készült Boggie-val, Szlávik Dórával és néhány díjazott tanulóval, az adásba kerülés időpontja illetve a videó a múzeum facebook oldalára fog felkerülni.

A múzeum reméli, hogy a már-már hagyománynak számító versenyt a következő években is folytatni tudja, célja, hogy a gyerekeket kreativitásra sarkallja, a szélesebb közönség pedig tudomást szerezzen a múzeumról és annak színes programjairól.

 

További információk