Fülei Balázs: „Útitársammá vált a darab”

A Binder Music Manufactory kiadásában jelent meg nemrég Fülei Balázs új CD-je, amelyet esti koncertje előtt mutat be a Régi Zeneakadémia Kamaratermében. A lemezen a tavaly december 8-i, Karácsony Liszt Ferenccel című hangverseny élő felvétele szerepel a Zeneakadémia Nagyterméből. „Régóta szerettem volna rögzíteni a Karácsonyfa-ciklust és Liszt más kései műveit, amelyekből többet is eljátszottam a tavalyi koncerten. Ezeket nagy kihívás a Nagyteremben előadni, Liszt talán soha nem tervezte őket hasonló körülményekre. Rendkívül intim darabok, némelyikben szinte több a szünet, mint a hang. Filozofikus, meditáló a hangulatuk, és elvonult élethelyzetből születtek” – mondja Fülei Balázs. Ha pedig egy-egy hanggal és a csenddel kell operálni, az nem kis feladat elé állítja a zongoristát. „Halk és visszafogott darabokkal borzasztó nehéz megtartani a közönség figyelmét: nem történnek látványos, hangos, virtuóz események, mint a cirkuszban. Kíváncsian vártam, hogyan fog működni az egész, és ragaszkodtam hozzá, hogy ezt a kalandot vegyük is lemezre.” A CD-t a koncert után meg is lehet majd vásárolni.

A lemez és a koncert műsorában azonban csupán a Bénédiction de Dieu dans la solitude közös, ezt a hangversenyen a Funérailles és a h-moll szonáta fogja közre. „Liszt gyakran játszotta a Bénédictiont barátainak és nyilvánosan is, minden bizonnyal nagyon közel állt a szívéhez. A Funérailles a Költői és vallásos harmóniák sorozathoz hasonlóan ikonikus alkotás; nemrég hagytuk el október 6-át, részben ennek apropóján választottam be a programba. A h-moll szonátával pedig konzis éveimig nyúlik vissza a kapcsolatom. Eckhardt Gábor minden évben tartott az osztályának egy közös órát ‒ ezzel hagyományt teremtve ‒, amire önállóan dolgoztunk ki egy-egy művet, és meglepetésként mutattuk be egymásnak. Engem a 2001-es Liszt versenyen a h-moll szonáta teljesen megigézett, és elhatároztam, a következő alkalommal ezt fogom megtanulni. Innentől fogva útitársammá vált a darab. Koncertre persze akkor még nem mertem tűzni, az sokkal hosszabb tanulási folyamatot igényel, de a későbbiekben szinte minden évben előkerült a mű, és valahányszor előadom, az külön történet az életemben.”

Lisztet játszani a Nagyteremben vagy a Kamarateremben, az bizony nem ugyanaz. „Mindkettő jelentős múlttal rendelkezik. A Kamaraterem azért, mert Liszt maga is koncertezett itt, a szomszédságában lakott, és fennmaradt olyan rajz, amely egy Chickering-zongora mellett ábrázolja őt. Olyan zenével átitatott falak között vagyunk, amelyek minden alkalommal otthonosságot adnak a művésznek. A Nagyterem pedig őrzi Dohnányi, Bartók, az összes magyar és nemzetközi kiválóság lábnyomát, így szintén nagy hagyományokkal bíró koncerthelyszín. A Kamaraterem egészen más karakterű, bensőségesebb, és ebben a székek is sokat jelentenek: szélesebb, karfás kialakításuk, plüss borításuk otthonos hangulatot áraszt. Tanulmányaim idejéből is sok emlék köt a teremhez, és mind a mai napig tanítványaink egyik legfőbb színpadául szolgál. Igazi műhely. Remek az akusztikája, barátságos, békés és bő, ezért jó érzés benne játszani. Az Andrássy útról időnként beszűrődő zajok képezik az egyetlen hátrányát.”

Az a bizonyos Chickering-zongora ma már a múzeum állandó kiállításának része, a szalonban áll, helyét viszont egy Steinway B-modell foglalta el, amit azért érdemes külön megemlíteni, mert Fülei Balázs a napokban kapta meg a Steinway Artist címet a világ egyik, ha nem a legnevesebb zongoragyártó vállalatától. „Fontos elismerés ez, meghívó egy olyan művész-családba, amelybe a legnagyobbak, a minőség elkötelezett hívei tartoznak. Mint hangszergyártó, a Steinway a világ koncerttermeinek nagyjából 95 százalékában lehet jelen. Nekünk, akik élesben űzzük az előadói hivatást, és színpadhoz kötött a munkahelyünk, megnyugvást ad, ha az adott helyen Steinway-zongora vár. Ez nem elfogultság, egyszerűen csak tudjuk, mire számíthatunk. Mi, zongoristák hozzászoktunk, hogy mindig más hangszeren játszunk, és abból kell kihozni a legjobbat, ami éppen a kezünk alatt van. Hamar érzékeljük, mennyire segítőkész a zongora, mennyire szolgálja ki az előadói fantáziát. Ha például a felső regiszter nem annyira csillogó, azonnal ráerősítünk a jobb kézre, hogy ezt kiegyensúlyozzuk, és minél előnyösebb hangzást mutassunk a közönségnek. A Steinway hangszereit nem kell kompenzálni. Ha jól vannak beállítva, teljes mértékben le tudják követni a gondolatainkat, és ez olyan energiák befektetésétől kímél meg minket, amiket így az előadás más aspektusaira fordíthatunk.”

Molnár Fanni