"Gyerekek, találjatok ki valami újat!"

Julius Reubke Liszt Ferenc egyik tanítványa volt, akinek fennmaradt művei csak sejtetni engedik, hogy a már fiatalon is kibontakozó tehetség milyen mértékben teljesedhetett volna ki, ha nem hal meg a húszas éveiben. Az ifjú tálentumról hamar világossá vált, hogy érti mestere formai és harmóniai újításainak jelentőségét, sőt képes azokat a saját maga útján továbbvinni. Sokat elárul Richard Pohl, kortárs kritikus tollából származó írás a zongoristáról: „Amikor Reubke eljátszotta nekünk a szonátáját – a zongora fölé hajolva, teljesen elmerülve alkotásában – mindent elfelejtett maga körül. Akkor vettük csak észre sápadtságát, szemeinek természetellenes csillogását, hallottuk súlyos lélegzetvételeit, és éreztük, hogyan győzi le a szótlan fáradtság az izgalommal teli órák után. Már akkor sejtettük, hogy nem marad sokáig velünk."

 

 

Pohlnak igaza lett: Reubke, aki az "új német iskola" jeles képviselője hivatott volna lenni, 24 éves korában elhunyt. Kenneth Hamilton számára – mint írja – megható volt a Régi Zeneakadémia kamaratermében, vagyis épp azon a helyen játszani Reubke szonátáját, ahol maga Liszt is tanított és játszott, és amely intézmény észrevétele szerint szintén azon dolgozik, hogy változással, újszerűséggel még jobban felpezsdítse a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot. A zongoraművész nem véletlenül zárja cikkét Wagnert idézve: "Gyerekek, találjatok ki valami újat!"