Koncert az Operaházban

2011. november 16.

Kedves vendégeink!

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt-megemlékezései e nevezetes évben befejezéshez közelednek. A záróakkord november 21-én hangzik el az Operaházban a „Liszt családfa ágai” című koncerten, amelyen elsősorban a billentyűs tanszék tanárai, Liszt Ferenc szellemi ükunokái játszanak.

 

A hangverseny egyben megemlékezés a Zeneakadémia születéséről is, valamint első, fontos állomása az Opera és a Zeneakadémia együttműködésének. A hangverseny bevételét a Nagyterem visszaállítandó, eredeti, Voit-féle orgonájának újjáélesztésére fordítja a Zeneakadémia.

A koncertet 1500 forintos jegyáron lehet meghallgatni, ami persze nem jelenti azt, hogy aki megteheti és akarja, ne járulhatna hozzá akár nagyobb összeggel is a nemes célhoz. Aki most nem tudja, vagy nem szándékozik ezt megtenni, a következő két esztendőben, a felújítás ideje alatt bármikor megteheti a következő bankszámlaszámra:

Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület HUF -UNICREDIT BANK 10918001-00000414-43030005.

Jegyügyben a rendezvényszervezés munkatársai szolgálnak felvilágosítással (sulyok.maria@lisztakademia.hu, totos.krisztina@lisztakademia.hu, hintalan.mondok.yvette@lisztakademia.hu)

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!