Liszt nap 2020.

2020. október 26.

A Liszt Múzeum a szokásunknak megfelelően, a születésnapot megelőző szombaton, október 17-én emlékezett meg Liszt születésének évfordulójáról a Zeneakadémia két kiváló művésztanárának köszönhetően. A délelőtti zongorahangversenyt Lajkó István zongoraművész adta, a délutánit Fülei Balázs zongoraművész. Mindkét művész fizikailag is megterhelő műsorát a járványra való tekintettel maszkban adta elő, vállalva ezt az előadást nehezítő körülményt is.
 
Mindkét koncert műsorán szerepeltek Liszt Magyarországhoz kötődő művei is. Lajkó István többek között a Hungaria szimfonikus költeményt tűzte műsorára Carl Tausig még kéziratban lévő zongoraátiratában. Liszt egyik legkedvesebb fiatal, lengyel származású tanítványa olyan kiemelkedő virtuozitásra tett szert, hogy a mestere műveiből készült átiratait saját magán kívül másik Liszt-tanítvány nem tudta eljátszani. Lajkó István kivételes technikai felkészültsége mellett a tőle megszokott hiteles zenei értelmezéssel és kifinomult kifejezőerővel adta elő a nálunk még nem ismert nagyszabású átiratot, amellyel óriási élményt szerzett hallgatóinak. Ugyanígy különlegességnek számított az Orpheus szimfonikus költemény szintén Tausig által készített átiratának megszólaltatása. Fülei Balázs hangversenyét az 1849-es magyar szabadságharc hősei emlékére komponált Funérailles megrázó erejű előadásával nyitotta, majd Liszt egyik legbensőségesebb imájának zenei megfogalmazásával oldotta a gyász hangulatát. A művész a koncert második felében a közönséget a h-moll szonáta előadásával ajándékozta meg.
 
Köszönjük művészeinknek, hogy a rendkívüli helyzetben is vállalták a fellépést és az ünneplést!

Lajkó István zongoraművész

Fülei Balázs zongoraművész