Sikeres volt a Mosonyi Mihály tiszteletére rendezett emléknap a Liszt Múzeumban

2015. október 8.

2015 október 3-án szombaton egész napos ünnepséget rendezett a Liszt Kutatóközpont Mosonyi Mihály zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából. A délelőtti matinékoncerten Mosonyi Mihály és a szintén 200 éve született Robert Volkmann, a Zeneakadémia első összhangzattan és ellenpont tanára kamaraművei közül néhány került előadásra, a délutáni tudományos ülésszakon előadások hangzottak el Mosonyi Mihály műveiről, személyiségéről, koráról, este pedig Mosonyi és Liszt műveiből adott koncertet Kassai István és a Festetics vonósnégyes. A koncertek és az előadások iránt nagy volt az érdeklődés, jó hangulatban telt az emléknap.

A tudományos ülésszakot a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Domokos Zsuzsanna szervezte, a konferencia a Kutatóközpont és Kutatókönyvtár munkatársainak részvételével, és meghívott előadók közreműködésével zajlott.

 
Először került sor olyan alkalomra, amelyen a Liszt Kutatóközpont több generációjának képviselői – tapasztaltabb kutatók és pályakezdő fiatalok – egymás után felszólalhattak, bemutatva a Liszt Kutatóközpont sokrétű, nemcsak Lisztre kiterjedő tudományos munkáját. Az ülésszakot Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont alapító igazgatója vezette és moderálta. A Zeneakadémia Kutatókönyvtárának munkatársai szintén értékes előadásokkal járultak hozzá a nap sikeréhez, mutatva a közönségnek, hogy a könyvtár és a múzeum szoros együttműködésben dolgozik, jó kapcsolatot ápolnak egymással.
 
 
 
A koncerteken ritkán játszott, különleges kompozíciók hangzottak el Mosonyi műveiből, méltó emléket állítva a zeneszerzőnek és közvetlen kortársainak. Az esti koncerten elhangzott a-moll vonósnégyes felvétel előtt áll, a Festetics kvartett előadásában már három Mosonyi mű került rögzítésre. A délelőtti koncerten pedig többek között az első magyar dalciklust hallottuk, illetve a híres Ünnepi zenét zongora négykezes változatban, melyben Mosonyi a Szózatot dolgozta fel. A délelőtti koncert műsorát Elek Szilvia művésznő állította össze, és zongoraművészként is végig jelen volt a különböző műfajú kompozíciók előadásakor.