Szobrot adományozott a Santa Cecilia Akadémia számára a Liszt Múzeum és a Zeneakadémia Alapítvány

Róma zenei életében meghatározó szerepet játszott Liszt Ferenc jelenléte. Liszt először 1839 tavaszán látogatta meg az Örök Várost, és mint híres zongoraművészt, a Szent Cecília Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, majd római letelepedése után, 1861 októberétől kezdve évtizedeken át, élete végéig már az Akadémia aktív tagjaként is sokat tett a város kibontakozó koncertéletének fejlesztéséért. Legfontosabb római tanítványa, Giovanni Sgambati zongoraművész és a szintén baráti köréhez tartozó Ettore Pinelli hegedűművész támogatása által, akik mellé hamarosan más hangszerek tanárai is kapcsolódtak, elősegítette az első nyilvános római zeneoktatási intézmény, a Szent Cecília Líceum létrejöttét a Szent Cecília Akadémián belül. Mint köztudott, ez utóbbi intézmény lett a mai Szent Cecília Konzervatórium elődje. Szintén Sgambati nevéhez kapcsolódik 1866. február 26-án a Dante Terem felavatása Liszt Dante szimfóniájának bemutatásával, amely az 1870-es évektől kezdve a római koncertélet fontos színhelyévé vált. Ez volt az első alkalom, hogy Sgambati mint karmester is pódiumra lépett, mégpedig nagy sikerrel. Liszt később Sgambatit, mint zeneszerzőt is támogatta, budapesti kottatára több művét is őrzi. Liszt, mint a Szent Cecília Akadémia tanácsosa, több közgyűlésükön is részt vett, és tanácsaival támogatta az Akadémia által Rómában rendezendő nagyobb zenei eseményeket. Az 1880-as nagy római Palestrina-ünnepségen adták elő először a Cantantibus organis című kantátáját, melyet Szent Cecília tiszteletére írt. Rómában és Tivoliban komponálta számos kései művét, és fő művének, a Christus oratóriumnak nagy részét is.

A zeneszerző Liszt számára elsősorban a Cappella Sistina élő hagyománya volt életre szóló hatással, Palestrina zenéjének értelmezését és reneszánszát ez a tradíció határozta meg. Az egyházzenei reformelképzeléseiben is meghatározó volt az olasz kezdeményezések ismerete személyes baráti kapcsolatain keresztül. Maga a város különlegessége első pillanattól kezdve magával ragadta. 1863-ban írta a következő sorokat: „…követem azt az elvet, amelyet Rómában következetesen folytattak a keresztény műemlékek esetében. A Santa Maria degli Angeli Bazilika pompás oszlopai nem Diocletianus termáiból származnak-e, és a Szent Péter Bazilika oltárának baldachinja nem a Pantheonból felhasznált bronzból készült-e? A hasonló átalakítások felsorolását vég nélkül lehetne folytatni, hiszen itt az embert minden lépésnél megdöbbenti az isteni terv harmóniája, az, hogy mi volt, mi van és mi lesz. Különösen kötődöm Rómához, ahol remélem, egykor végleg megpihenek, és Szent Bernát nyomán ismételhetem: ’Ibi aër purior, coelum apertius, familiaror Deus!’.”