Liszt Ferenc Emlékmúzeum - katalógus

Hálás, de egyúttal nehéz feladat hárult ránk, amikor Liszt Ferenc szüIetésének 175., halálának 100. évében végre elérkezett az évszázada óhajtott lehetőség, hogy egykori otthonát múzeumként mutassuk be a nagyközönségnek. Hogy milyen is volt ez az otthon, azt Legány Dezső, Liszt magyarországi működésének legkiválóbb szakértője tanulmányából tudhatjuk meg. S hogy miként jutottunk el az óhaj megvalósulásáig, arra nézve Isoz Kálmánnak az első, 1925-ös zeneakadémiai Liszt-emlékszoba kalauzához írt bevezetője, illetve Prahács Margitnak a többször átrendezett emlékszobák 1968-as leíró katalógusához készített előszava szolgál fontos adatokkal.

A legutóbbi átrendezés - még mindig a Zeneművészeti Főiskola 1907 óta működő Liszt Ferenc téri épületében - Kárpáti János munkája volt, akinek Liszt zongoráiról írt tanulmányát olvashatjuk e katalógusban. Jelen van így írásaival az a négy tudós, akiknek áldozatos munkája most érlelte be gyümölcsét. S írásaikban, valamint a katalógus egyes tételeinél gyakran feltűnik azok neve is, akik a Zeneművészeti Főiskola Liszt-gyűjteményét értékes relikviákkal gazdagították: Hubay Jenőé és leszármazottaié, a Thomán-hagyatékot is közvetítő Szinyei Merse Félixnéé, Varga Vilma Liszt-tanítványé és a hagyatékának egy részét közvetítő Brandt Rudolfé, valamint sok más adományozóé. Megszámlálhatatlan azoknak a sora, akik segítettek és segítenek hiteles Liszt-dokumentumok felkutatásában, felhívják a figyelmet fontos és ismeretlen adatokra, lappangó relikviákra. A katalógusban ebből csak annyi látszik, mint egy jéghegy víz fölötti része. A köszönet azonban az Emlékmúzeum ügyének valamennyi segítőjét méltán megilleti.