Vendégségben Liszt Sugár úti otthonában

Liszt egykori zeneakadémiai otthonába lépve ma is megérinti a látogatót a Mester szellemisége, melyet személyes tárgyai, hangszerei és korabeli ábrázolások közvetítenek számunkra.

De miként élt itt, hogyan teltek meg élettel ezek a szobák 1881 januárja és 1886 áprilisa között azokban az időszakokban, mikor Liszt Budapesten e falak között tartózkodott?

 
Rippl-Rónai József:
Liszt Ferenc képmása
(Liszt Múzeum)

A leírások és egyéb dokumentumok alapján megpróbáltuk rekonstruálni, milyen volt maga a környék, az épület, mikor Liszt beköltözött, milyen sokan, mennyi gondossággal és szeretettel készítették neki elő zeneakadémiai szolgálati lakását, amelynek részletes leírását maga hagyta hátra levelében.

 
A Régi Zeneakadémia
épülete,1883

Azt is tudjuk, milyen volt a napirendje kora hajnaltól késő estig, amelybe belefért az áhítat csendje, a komponálás, a tanítás, a hivatalos zeneakadémiai feladatok intézése, levelek írása, a tanítványokért való törődés, a szinte mindennapossá vált, vendégekkel, tanártársakkal folytatott beszélgetések, hivatalos rangos látogatók fogadása, zenés estélyek szervezése, meghitt barátokkal együtt játszott whist-partik egy üveg konyak mellett.

 
Magyar Zeneköltők Kiállítási
Albuma, 1885
(Liszt Múzeum)
 

A Sugár úti otthonhoz kapcsolódó leírásokban, levelekben szereplő személyek, a megőrzött névjegykártyák tulajdonosai, hangszerkészítők és kiadók, művészbarátok megelevenednek kiállításunk egy-egy szegmensében, bepillanthatunk a korabeli szalonélet világába, Liszt zeneakadémiai szalonját emelve középpontba, amelynek természetes folytatása volt a szomszédos kamaraterem a Mester számára. A kortársak, vendégek, tanítványok visszaemlékezései felvillantanak egy-egy konkrét pillanatot az idős Liszt itteni életéből, amelyeknek most ismét részesei lehetünk, miközben életközelbe kerülünk a jóságos tanár, az intézmény fejlesztéséért küzdő zeneakadémiai elnök, a szívélyes házigazda, a mű végleges alakjáért küzdő komponista, az imáiban elmélyülő hívő, a vidám társasági életet élő kamarazenész és a szenvedélyesen nyerni kívánó kártyapartner alakjához.

Budapest, 2020. augusztus 25.     

                               Domokos Zsuzsanna

 

A kiállítás Prezi bemutatóval készült. A bekezdések tovább- ill. visszaléptetése a navigálógombokkal, a SPACE gombbal vagy a képernyő alján a megfelelő irányú nyíl lenyomásával lehetséges. Egérrel a beépített továbblépést felül lehet bírálni, pozicionálható bármelyik rész, az egér görgőjével pedig nagyítható, kicsinyíthető a kiválasztott dokumentum.

Jó szórakozást a böngészéshez!

 

_______________________________________________________________________

A kölcsönző intézmények

A kiállítás készítői

_______________________________________________________________________

 

Az alábbi linkeken a kiállítás virtuális változatának egyes tárlói tekinthetők meg:

 

1. tárló – Zeneakadémia a Sugár úton – az épület kívülről, belülről

2. tárló – Liszt mindennapi élete

3-4. tárló – Liszt Sugár úti otthonában született kompozíciók

5. tárló – Gróf Zichy Géza

6. tárló – Liszt látogatói – névjegykártyák tulajdonosai

7. tárló – A társasági élet színtere: a szalon

8. tárló – Liszt zeneakadémiai barátai, tanártársai I. Verebi Végh János alelnök

9. tárló – Liszt tanártársai a Zeneakadémián

10. tárló – Liszt magyar tanítványai I.

11. tárló – Liszt magyar tanítványai II.

12. tárló – Liszt Ferenc és a Pulszky család

13. tárló – Hangszerek, hangszerészek

14. tárló – Táborszky Nándor

15. tárló – Liszt kapcsolata az operajátszás és a dalárdamozgalom jelentős szereplőivel

16. tárló – Liszt dolgozószobája - művész dolgozószobák

17. tárló – Liszt és képzőművész barátai

18. tárló – Haynald Lajos érsek, Liszt Ferenc bizalmas barátja

Tabló – Liszt számára fontos helyek Budapesten

Térképeken a hely, ahol a Régi Zeneakadémia épülete áll