Budafoki Dohnányi Zenekar

2020. április 30. 19.30-22.00

Nagyterem

Budafoki Dohnányi Zenekar

Brandenburg, Mozart, Brahms

Elmarad

Brandenburg Ádám: Prières nocturnes
Mozart: 23. (A-dúr) zongoraverseny, K. 488
Brahms: 3. (F-dúr) szimfónia, op. 90

Berecz Mihály (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Vashegyi György

A koncerten elsőként Brandenburg Ádám Prières nocturnes (Esti imádságok) című darabja szólal meg. A fiatal zeneszerzőt korosztálya kiemelkedő tehetségének tartják, aki sok zenei műfajban tevékenykedik: koncertzenén kívül foglalkozott színház- és könnyűzenével, valamint filmzenéket is komponált. Az alkotás mellett tanít és kutat. Az egyéni hangvételű Prières nocturnes több díjat is elnyert, többek között az „Az év junior komolyzenei alkotója” díjat az Artisjus szervezésében. Ezt követően Mozart A-dúr zongoraversenye szólal meg. A művet 1786-ban írta a szerző, és több érdekességet, újítást is tartalmaz. A zenekarban például megjelenik a Mozart idejében még nagyzenekari művekben ritkán használt klarinét is, emellett a fúvósok egyenrangú szerepet kapnak a vonósokkal, ami ugyancsak szokatlannak számított. A Az este utolsóként elhangzó műve Johannes Brahms 3. szimfóniája, melyet a szerző 1883-ban komponált, s elsőként Bécsben mutatták be.

Rendező:

Budafoki Dohnányi Zenekar

Jegyár:

3 000, 3 500, 4 000 Ft