Konferenciáink

2020. március 12.

Az Liszt Ferenc Emlékmúzeumhoz kapcsolva 1986-ban a Zeneakadémia létrehozta a Liszt Ferenc Kutatóközpontot is, amely hazai és nemzetközi konferenciákat szervez, munkatársai pedig rendszeresen adnak elő tudományos eseményeken. Az elmúlt években a következő konferenciákat szerveztük, illetve az alábbi tudományos találkozókon vettünk részt a múzeumok és kutatóközpontok együttműködése keretében.

NEW ADDITIONS TO THE WORLD OF LISZT

2021. október 21-22.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös szervezésű nemzetközi konferenciája angol nyelven, amely a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál támogatásával valósult meg, és a Liszt-kutatás legfrissebb eredményeit mutatta be.

A konferencia részletes programja itt tekinthető meg.

 

LISZT ÉS MAGYAR KORTÁRSAINAK KAPCSOLATA MAGYARORSZÁG MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉNEK TÜKRÉBEN

2021. október 18-19.

A magyar nyelvű konferencián a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Kutatóközpontjának és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársai tartottak előadást. A rendezvény a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál támogatásával valósult meg.

A konferencia részletes programja itt olvasható.

 

LISZT FERENC: A MAGYAROK ISTENE

2018. március 14.

Múzeumunk és Kutatóközpontunk különleges konferenciát szervezett 2018. március 14-én a Régi Zeneakadémia Kamaratermében, a Kutatóközpont munkatársainak részvételével. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával vásárolta meg az eredetileg a Táborszky és Parsch kiadó hagyatékából származó, majd a Nádor Kálmán kiadó tulajdonába átkerült eredeti Liszt-kéziratokat. A hét különböző Liszt-mű autográf kottái és a hozzájuk tartozó másolói kéziratok tematikájukban, illetve Liszt életrajza szempontjából Magyarországhoz kötődnek. A kutatás elsődleges szempontja az volt, hogy az új kéziratok milyen módon változtatják meg a művekről eddig kialakult képet, s mennyiben bővítik a hozzájuk fűződő ismereteinket. A konferencia célja volt mindemellett, hogy a kutatóközpontot egységes műhelyként is bemutassa.

 

ÜLÉSNAP MOSONYI MIHÁLY ZENESZERZŐ TISZTELETÉRE – LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM ÉS KUTATÓKÖZPONT

2015. október 3.

A Liszt Kutatóközpont munkatársainak előadásai:

Domokos Zsuzsanna: „Liszt Ferenc Esztergomi miséje Mosonyi Mihály interpretációjában” in Magyar Zene LIV, (3. szám), 2016. augusztus, 311-316.
Watzatka Ágnes: „Szép zene rossz librettóra – Mosonyi Mihály operái”
Spischak Dávid: „Mosonyi és a nagybőgő” in Parlando 2016/5
Peternák Anna: „Mosonyi és a sógora. Portrék és zsánerképek Weber Henrik életművéből” in Gramofon (2015 tél)
Békéssy Lili: Emlékezés a magyar nagyságokra. Mosonyi zongoraművei a Liszt Hagyatékban
Mona Dániel: A zeneszerző kritikus - Mosonyi Mihály a Zenészeti lapokban megjelent zenekritikáiról


LISZT MÚZEUMOK TALÁLKOZÓJA – NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ, LISZT-EMLÉKHELYEK TÖRTÉNETE, PROGRAMJAI

2016. szeptember 10.

Résztvevők:

Evelyn Liepsch - tudományos munkatárs – Weimar Goethe – und Schiller- Archiv: A weimari Liszt emlékhelyek, hagyaték és tervek

Dr. Martin Czernin – tudományos vezető, Eisenstadt- Raiding: A raidingi szülőház és a Burgenlandi Landesmuseum Liszt gyűjteménye

Mag. Thomas Mersich MAS - Geschäftsführung Liszt Festival Raiding: A raidingi Liszt fesztiválok, Liszt kultusz bemutatása

Hans Emmert – Schillingsfürst: A Schillingsfürst kastélyban látható Liszt emlékszoba

Fürst Constantin von Schillingsfürst - Schillingsfürst: A Hohenlohe- Schillingsfürst család története

Eckhardt Mária – Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont alapító igazgatója, Domokos Zsuzsanna – Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója – Budapest: A budapesti Liszt Múzeum alapítása és élete az elmúlt 30 évben, további tervek

 

EUROPE IN THE TIME OF FRANZ LISZT – POKRAJINSKI MUZEJ MARIBOR, MARIBOR, SZLOVÉNIA

2016. október 13-14.

Domokos Zsuzsanna: The Hungarian Royal Academy of Music in the 1880’: the Collaboration and Friendship between Liszt and János Verebi Végh, előadás

Watzatka Ágnes: The Concerts of Franz Liszt in Budapest, előadás

Peternák Anna: Behind the Liszt Statues of Alajos Strobl, előadás

 

A munkatársak egyéni konferenciarészvételeit az életrajzokban találhatják meg.